SZERKESZTÉS ALATT!
Jó szórakozást!

Ablak: A spirituális világ felé nyitás első lépését fejezi ki, itt jutnak, el hozzánk a kinti világ első élményei mielőtt kilépnénk az ajtón.

Ág: Mint minden fával kapcsolatos dolog az életet szimbolizálja. Teremtő, termékenység szimbólum.

Alfa Omega: A görög abc első és utolsó betűje. A Kezdet és a vég, isten végtelenségének és teljességének szimbóluma. A művészetekben jelképezhető sassal és a bagollyal is.

http://www.tar.hu/varazsgomb/kinai.htm

Capricorn= bak= Amaltheia
Angyal: A tisztaság és az ártatlanság megszemélyesítője, közvetítő isten és az ember között ő a hírnök a védelmező a tőrvény végrehajtó és lélekvezető.
Rafael: A gyógyító az első számú őrangyal, zarándok bottal a kezében jelenik meg az ábrázolásokban.

Bagoly: A tudás és a bölcsesség jelképeként ismerik, éjszakai madár lévén ő tart kapcsolatot az alvilággal.

Béka: Ellentétes szimbólum jelenthet szerencsét, termékenységet, feltámadást, de a bűnt is megtestesítheti.
Beszéd: Önmagáért beszélő ábrázolás :) a mai képregényekben található szövegbuboréknak felel, meg a tartalmára az utal, hogy milyen környezetben jelenik meg.

A: védelem, sátor, templom
B: egyesülés, házasság
C: lehetőség, jobb irányban nyitott, élettér, Hold, változás
D: zártság, determináció
E: kinyílás, vonzás-taszítás
F: függőhelyzet, fogas
G: Föld, őstermészet, termékenység
H: lélegzet
I: kard, erővonal, vagy fal
J: fejlődés, vagy hurok, csapda
K: harc, küzdelem, támadás
L: támasz, múltban szerzett kényelem
M: anyaság, tömegvonzás
N: erők egyensúlya, ritmikus ismétlődés
O: szellemiség, vagy bezártság
P: aktív, férfiasság
R: tűz, kisugárzás
S: kígyó, bölcsesség, vagy érzékiség, hullámzás, lüktetés
T: ember, szellemi felé törekvés
U: anyaméh, földi élet, vagy csapda, szakadék
V: kettéválás, szétszakadás, bűnbeesés
X: törvény, összefogás, szövetség, erők egyesítése
Y: koncentráció, egyesülés
Z: lélekvándorlás, körforgás, győzelem
Rúnák: http://web.tvnetwork.hu/~vidaa/celtics/runa/utazas.html
Rovásírás: http://crowland.uw.hu/images/rovasiras/abc.html
Itt meg sok- sok élő és holt nyelv ABC- je megtalálható. (De ha nem értetek a nyelvhez ne kísérletezzetek vele magatokon.)
| http://www.krysstal.com/writing_burmese.html |
Itt meg mindenféle érdekesség: http://iras.lap.hu/

Bika: A küzdelmet, a hatalmat és az ellenállhatatlan férfierőt testesíti meg.

Bimbó: A tavaszt a megújulást és a reménységet szimbolizálja.

Buborék: A rövid élete folytán a pillanat szépsége és mulandóságának a szimbóluma.

Búza: Az életet adó. Az újjászülető élet jelképe.

virág: remény, vágy
fa: tudás, család, élet, világkép
termés: eredmény
kert: Édenkert, boldogság, élet
kertész: Isten, Gondviselés
rét: nyílt, áttekinthető tudat
erdő: rejtett dolgok, szorongás, tudatalatti
bogáncs: szúrós, rossz természet
borostyán: elszántság, hosszú élet
búzavirág: tisztaság, spiritualitás
fagyöngy: bölcsesség, halhatatlanság, gyógyító, varázslatos erő
gyöngyvirág: vidám csilingelés, szeretet
ibolya: remény, szerénység, megújulás
krizantém: hosszú élet, halhatatlanság
liliom: tisztaság, de bódulat is
lóhere: gyarapodás, jólét, lelki egyensúly, szerencse
napraforgó: sugárzás, nagyság, szellemi megvilágosodás iránti vágy, befolyásolhatóság - arra fordul, amerről a legtöbb fényt kapja
pipacs: heves, de mulandó fellobbanás, bódulat
mimóza: érzékenység
nárcisz: önimádat
nefelejcs: hűség
orchidea: luxus vágy
orgona: áhítat
páfrány: szelíd természetesség, őserő
rózsa, piros: szerelem, szenvedély
rózsa, fehér: tiszta szeretet, távolságtartás
százszorszép: gyermekkori gondtalanság, játékosság
szegfű: szerény, cirmos, bársonyos szeretet
tavirózsa: lelki fejlődés, teremtés
tulipán: természetesség, játékosság, vidámság
vadvirágok: természetesség, szabadság, frissesség
alma: szerelem, termékenység, tudás, kísértés
banán: fallikus szimbólum, élvezet, törékenység
barack: tisztaság, ártatlanság, halhatatlanság
citrom: könnyű csalódás, frissesség
cseresznye: csók, száj, üdeség, vidámság
dinnye: butaság, hedonizmus, terhesség, termékenység
eper, málna: lágy élvezet, könnyedség
füge: termékenység
körte: szerelmi kapcsolat, nő alak
meggy: érett kapcsolat
mogyoró, dió, makk: férfi szimbólum, nehezen hozzáférhető bölcsesség, nehéz probléma
narancs: egészség, harmónia
szilva: egyszerűség, szerénység
szőlő: élet, gondoskodás, eredményes munka, közösség, érzékiség
borsó: védettség, kicsiség, gyermekkor
hagyma: szomorúság, kellemetlen, de hasznos és gyógyító
káposzta: egyszerűség, naivitás
karalábé: kemény, nehezen feldolgozható
paradicsom: boldogság, elégedettség
paprika: üresnek tűnik, de gyógyító erővel bír
saláta: friss, üde, a természet energiabombája
sárgarépa: jókedv, mélyen gyökerező optimizmus, derűlátás
tök: butaság, egyszerűség
uborka: szexuális étvágy

Csigavonal: Egyetemes archaikus jel minden kultúrában megjelenik, mozgással, az aktivitással kapcsolatos. Gyerekek legelső koordinált mozgásukkal is csigavonalat rajzolnak a Papírra. Testi és szellemi erők és energiák megtestesítője.

Csillag: Az istenek és a hősök megtestesítői, de lehet őrző védelmező funkciója vagy a szerencse az új dolgok megszületésének szimbóluma.

Csomó: A kötés és oldás Mágikus aktusa jelenik meg az ábrázolásában. A tibeti Buddhizmusban a nyolc szerencsés jel egyike.

Csont: A halál után a legtovább fennmaradó rész és ez tartalmazza a velőt, amire úgy hitték, hogy a lélek lakhelye. Az anyagi és a lelki létezés ellentmondásos jelképe.

Daru: A hosszú élet és az éberség, hűség szimbóluma.

Delfin: Jóindulatú állatnak tartották, aki segít a fuldoklón a tengerészek igen kedvelték érte, de segít a halászoknak felkutatni a halat ezért az ókorban horgonnyal és szigonnyal is ábrázolták. Keresztel krisztus halálát és feltámadását szimbolizálja.

Denevér: Kínában a néphit halhatatlannak tartja és a neve egyben szerencsét is jelent, Magyarországon az ajtó fölé szegezve bajelhárításra használták.

Dob: A sámánizmusban a felső és az alsó világ átjárhatóságának az eszköze. A révülettel, extázissal, a megváltozott tudatállapottal kapcsolatos.
Égberagadás: A halálhoz hasonló „elragadtatott” Testi és lelki állapot mikor a kiválasztott egy szárnyas lény segítségével felemelkedik magasabb szférákba és kapcsolatot létesíthet égi erőkkel.

Egyszarvú: Nőiességet, tisztaságot, szüzességet, a jóság hatalmát személyesíti meg.

Elefánt: Erőt, méltóságot, türelmet, bölcsességet, hosszú életet, szerencsét, boldogságot szimbolizál.

Ernyő: Ázsiában az emelkedettség, méltóság és becsület szimbóluma. Uralkodói jelkép, védelmet is jelenthet.

Fáklya: Szabadság jelképe. Régen a beavatottak a megvilágosodás útját járok szimbóluma volt.

Farkas: A vadságot és a szabadságot szimbolizálja.

Fecske: A szerencsét a vándorlást az úton levést a visszatérést, a hűséget és a reményt szimbolizálja.

Fejsze: Hatalmi jelkép, erőt és agressziót sugároz.

Fog: A védekezés és a támadás képességét fejezi ki.

Formák:
négyzet: anyag, korlátozás, bezártság, merevség, szilárd alap
háromszög, felfelé mutató: szellem, tűz jel
háromszög, lefelé mutató: anyag, föld, víz jel
hatágú csillag (hexagramm): egymásba illesztett felfelé és lefelé mutató háromszög, kozmikus egyensúly
ötágú csillag (pentagramm), felfelé mutató: kitárt végtagokkal magát az embert jelképezi, hatalom, erő, a fehér mágus jele
ötágú csillag, lefelé mutató: bukás, a fekete mágia, az ördög szimbóluma, a hatalom rossz szándékú használata
kör: végtelenség, örök megújulás
kör, három egymásban koncentrikusan: test, lélek, szellem összhangja
kör, három egymásba kapcsolódó: a hármasság törvénye, összetartozása
kör, két egymásba kapcsolódó: szövetség, dúsítás

Főnix: A feltámadás és az újjászületést szimbolizálja.

Füst: Kapcsolatot teremt a földi és az égi világ között.

Galamb: Lélek és a béke szimbóluma, de gyakran jelenik meg a hírnök vagy postás képében.

Gólya: Vándormadár lévén az utazó jelképe, de jelenthet szerencsét gyermekáldást is.

Gomba: Hosszú élet, boldogság és az újjászületés jele. Egyes fajai hallucinogének ezért a beavatásoknál, túlvilági utazásoknál használták őket egyfajta átjáró a földi és a spirituális világ között.

Griff: A földi hatalmat és az égi energiát testesíti meg. Az erő és bölcsesség jelképe a kincsek és a mennyország őre.

Gyík: A napot szimbolizálja. De a hét szabad művészet egyikének a logikának a jelképe is.



Hajó: A kaland a lelki utazások a más világokba való átlépés eszköze.

Aranyhal: A bőség, a gazdagság és a szerencse szimbóluma.
Kaszás: A földi dolgok múlékonyságát és a túlvilági megvilágosodottság első stációját jelenti. Ő az arató ki begyűjti a földön (ben) megérett lelkeket.

Hangya: Szorgalom, kitartás, összetartás.

Harang: Fontos esemény eljövetelére vagy megtörténtére hívja fel a figyelmet és figyelmeztet, ezáltal válik elkerülhetővé. De az éberség szimbóluma is.

Buddha: A megvilágosodást és az arra való törekvést testesíti meg.

Harsona: A fontos események kihirdetője.

Hattyú: A magány a bölcsesség a jóstehetség a tisztaság és az újjászületés szimbóluma.

Hold: A változást, az érzelmek csapongását és a tudatalatti vágyak felszínre bukkanását jeleníti meg.

Homokóra: Az idő könyörtelen múlását jelenti.

Hórusz szem: A halál fölötti győzelem szimbóluma és megvéd a gonoszságtól.
Hullám: A mozgás, az állandó változás szimbóluma.

IHS: Jézus görög nevének rövidítése vagy „ In hoc signo” E jelben győzni fogsz, de lehet még a „ jesus Hominum Salvator” Jézus az ember megváltója értelmezése is.

Nyíl: Az akaraterőt és a cél elérésének a képességét testesíti meg.

A jégmadár a női szépség szimbóluma. Lehet a szerencse és a házasság hírnöke is.

Kagyló: Egyetemes jelképe a születésnek, feltámadásnak, életnek, szerelemnek, szerencsének.

Kakas: Bátorságot, éberséget jelent.

Kapu: Az átmenetet jelképezi két állapot között pl. múlt- jövő, élet- halál, világosság- sötétség.

Kard: A harc, a hatalom, az érő, a bátorság és az igazságosság eszköze.

Kártya: Eleinte a titkos tudásba való beavatás stációit jelenítette meg, később a szerencse a kockáztatás szimbóluma lett.

Kerberosz: Az alvilág őrzője.

Kerék: Az örök körforgás, a ciklusok, az újrakezdés és megújulás szimbóluma.
Kígyó: Mivel nem tud pislogni ezért az ókorban a figyelmet és a bölcsességet testesítette meg, de a gyógyítást is hozzá társították. A keresztény kultúrában már negatív jelentést kapott.

Kígyós bot: Az istenek hírnökének Hermésznek a kezében ábrázolják. A beavatás, a titkos tudás jelképe lett majd később az orvostudomány vette át. Elsődleges jelentése az egymással ellentétes erők egyensúlya, egyesülése.

Dobókocka lánggal: A szerencsét és a szenvedélyt szimbolizálja.

Koponya: A Lélek, a tudat és a szellem lakhelye, más szimbólumokkal kombinálva sok új összetett értelmezést nyerhet pl. koponyán átszúrt kés, koponya keresztbe tett csonttal, a szabadkőművesek gyakran használták fel szimbólumaik között.

Kos: Szerelem, az önfejűség, akaratosság és férfiasság szimbóluma.





















Páva: A női szépség szimbóluma.










A sas vagy sólyom az erő, a küzdelem és a hatalom szimbolikus madara.





1: nyitottság, férfiasság, teremtés, fizikai erő, egyediség, merevség, határozottságra, győzelemre törekvés, vezetői hajlam
2: befogadás, érzékenység, nőiesség, lelki erő, romantika, művészi érzék, intuíció
3: kapcsolatteremtés, kommunikáció, információ átadás, büszkeség, változékonyság
4: határozottság, szilárdság, összpontosítás, akarat erő, komolyság, igazság, precizitás
5: kreativitás, játékosság, rugalmasság, kockázatvállalás, anyagi sikerek, szenvedély
6: művészi kreativitás, érzékenység, érzelmi biztonság, béke, nyugalom, védelem
7: határozottság, célirányosság, utazás, filozofikusság, misztika, egyéniség, vonzerő
8: pontosság, zártság, rejtélyesség, kiszámíthatatlanság, erős érzelmek, szellemiség, misztika, végtelen lehetőség
9: magas szintű szellemiség, romantika, erős akarat, öntudat, szenvedély, tehetség, misztika







SÁRGA:
Az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe emberek és istenek között.
- A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció, az intellektus színe.
- A narancssárgába hajló sárga a Nap, a melegség szimbóluma; az isteni szeretet, a bölcsesség színe
- a zöldessárgát viszont a halálhoz, az irigységhez, a hitszegéshez társították.
- A buddhizmusban a lemondás, a vágytalanság, az alázatosság, a szerzetesek színe.
- Kínában a Föld, a középpont színe. Eredetileg császári szín volt, később az előkelőség kifejezője lett.
- A keresztény hagyományban lehet a szentség, a felfedett igazság kifejezője, ugyanakkor a sötétsárga az eretnekség, az árulás színe.
NARANCSSÁRGA:
Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.
- Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe.
- A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása.
- A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.
PIROS:
Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható. A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
- A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
- Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
- A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
- Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
- Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum. Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
- A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe. Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
- Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a "nagy babiloni parázna" színe.
- A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
- Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a "Nagy Mű" harmadik fokozatát.
- Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.
BARNA:
A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése. Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.
- Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.
- A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.
SZÜRKE:
A hamu és a köd színe, ezáltal a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe.
- A keresztény szimbólikában a test halálát és a lélek halhatatlanságát jelképezi. Ebben az értelemben vált az egyházi közösségek, a rendek megkülönböztető színévé.
- A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti.
ZÖLD:
A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője. Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika.
- A színskála "közepén" áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője.
- Meleg és hideg, égi és földi keveréke. Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe.
- A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé.
- Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel.
- Az iszlám hagyományban a Prófétára és a Paradicsom ígéretére utal.
- Az alkímiában a zöld kő az aranyhoz való átmenetnek felel meg.
KÉK:
Az égbolt, a tenger színe; a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma. Az intellektus, az elmélkedés, a megnyugvás kifejezője, amely a képzelet és a szürrealitás világához is kapcsolódhat.
- Az égi istenekre utalva az emberfeletti, mennyei hatalom kifejezője, ebben az értelemben a földi szenvedélyeket jelző vörös ellentéte.
- A keresztény szimbolikában az angyalok, valamint Szűz Mária színe.
- A világi uralkodók színeként hatalmuk égi eredetére utal.
- Míg a nappali ég vakító kékje maszkulin jelentésű, addig az éjszaka sötétkékje a feminin principiumra utal.
LILA:
A mértékletesség színe. Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között.
- Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot, szentséget, alázatosságot, bűnbánatot, fájdalmat, nosztalgiát.
- A rómaiaknál Jupiterhez kapcsolódik.
- A kereszténységben a papi törvények, az autoritás, az igazság, a böjt, a szomorúság és a várakozás kifejezője.
FEKETE:
Az ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe.
- A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma.
- A lemondás színe, a gyász kifejezője; számos hagyományban a gonosz erőkhöz kötődik.
- Az ókorban az alvilág isteneihez társult, pl. Hádész-Plútón, Hekaté, Ozirisz színe.
- A kereszténységben egyrészt a halál és a gyász színe, másrészt a bűn, a pokol, a bűnhődés jelképe. A világtól, az élettől való elfordulást, az alázatot is kifejezte, ezért a papok és a bencés szerzetesek ruházatuk színéül választották.
- Az alkímiában a szín hiánya, a Nagy Mű első foka, a bomlás, az erjedés, a pokolba való alászállás jelképe.
FEHÉR:
A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.
- Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.
- Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.
- A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.
- A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.
- Kínában a gyász színe.
- A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.
- A fehér virág a gyermekáldást jelenti.
- Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.
- A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója.
- A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.
- A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.
- A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója
EZÜST:
Utalhat a kereskedelemre és a pénz hatalmára.
- Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből vannak.
- Kínában a legértékesebb fémnek tartották; a Tejútat "ezüstfolyónak" nevezték.
- A görög-római mitológiában a második világkorszak az ezüstkor, amely az aranykor boldog világával szemben a hanyatlás kezdete.
- Míg a királyok féme az arany, a királynőé az ezüst.
- Az ezoterikában a lunáris asztrál színe.
ARANY:
A napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe.
- Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja.
- A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre.
- Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.










Tűz, láng: a lelki és testi szerelemet szimbolizálja, de bármely más intenzív érzelmet ki lehet fejezni vele. Az energia és az aktivitás megtestesítője.

Vadász: A birtokba vétel szimbóluma.









